2.
…Éppen ünnep volt, amikor a legénység elhagyta a Lafayette erődöt, hogy megtekintse Gondart. Ilyenkor megerősített járőrök tartják fenn a rendet takarodóig.
A délutáni forróság ellenére mindössze Borck, a matróz, Pugacsev, az ítéletvégrehajtó, Dormand, a zongorahumorista és André Vernin tartózkodott a helyiségben.
Ekkor belépett Puskin Mária Gottfried, (sőt mint utóbb kiderült: Iván is), kissé holtan, verejtékbe fürödve és végigdőlt az ágyán. Gouron őrmester ezen a délutánon is harminc kört futtatott vele az udvaron. Huszat már délelőtt rásózott.
– Úgy látszik, hogy magát a longchamp-i versenyen paripa helyett akarja benevezni az őrmester – jegyezte meg Borck, a matróz, különben nem tréningeltetné ennyit.
– Az ilyen megjegyzéseket mellőzhetné a kolléga úr – lihegte Puskin. – Mondhatom, érdemes volt belépni a légióba…
– Nézze – szólt közbe Pugacsev, az ítéletvégrehajtó – az mégsem volt egészen rendjén, hogy maga a reggeli sorakozónál talpig menetkészen, de harisnyában jelent meg az udvaron.
– Ezért legfeljebb nekem lehetne panaszom! – kiáltotta Puskin. – Ellopták a cipőmet! Este lefeküdtem, kitettem az ajtó elé, hogy tisztítsák ki és reggel nincs sehol!
A falak megrezdültek a nevetéstől. Még a különben kissé hallgatag és szomorú zongorahumorista, Dormand is hangosan kacagott. Csak akkor lett hirtelen csend, amikor belépett Tombeau káplár Puskin Mária Gottfried cipőjével a kezében.
– Hol van az a nősténynevű?… Itt van! Felveheti, maga mafla. Ha csakugyan ellopták volna, akkor megjárná! Maga szomorú hülye – tette még hozzá a káplár.
És odavágta a lába elé az elveszettnek hitt cipőt és távozott.
– Mondja, kérem – kérdezte Dormand – miért lépett maga a légióba?
– Nagy okom van rá – felelte szomorúan Puskin Mária Gottfried (sőt mint kiderült: Iván is.) – Sürgősen meg kell kapnom a becsületrendet.
Koppanás… Borck kiejtette a kefét, amellyel a bakkancsot tisztította.
*
– Érdekes – mondta mosolyogva Dormand – tisztára úgy hallottam, mintha azt mondta volna, hogy a becsületrendet akarja itt megkapni.
– Jól hallotta. Ha két hónapon belül nem kapom meg a pour la meritét, akkor főbelőhetem magam. Tizenhat millió frankot hagyott hátra egy nagybácsim négy rokonára. Az örökli a vagyont, aki hivatásának kitűnő teljesítéséért valamilyen kitüntetésben részesül. Ez a rokonunk ilyen álszenteskedő volt. Ha egyik családtagnak sem sikerül a kitüntetést megkapni, akkor jótékony egyesületek öröklik a vagyont. Az egyik rokonom, aki író, az Akadémia érmére pályázik. A másik vagyonos ember, annak az ügyvédje szaladgál, hogy valami kitüntetést kapjon. Mit csináljak én? Pályázzak a Nobel-díjra?
– Igen – szólt közbe Vernin – mondja, hogy maga írta az Anyegint, arra lehet valamiféle díjat kapni.
– De nem én írtam. Akire maga gondol, az egy másik Puskin volt. Itt egy kis szerencsével és rátermettséggel könnyen előfordulhat ellenségeskedés közben, hogy az ember kitünteteti magát és becsületrendet kap.
Hosszú hallgatás következett. Az emberek megérezték a komikum mögött lappangó, reménytelen, sivár tragikumot a soknevű Puskin esetéből.
Borck, a matróz, kezére húzott cipőjén megcsillogtatta az ablakon beszűrődő fényt, aztán tünődve bólogatott.
– Szívesen odaadnám a magamét. De nincs.
– Ha mi segítenénk a becsületrend megszerzésében – kérdezte Vernin – és így megörökölné a tizenhat milliót, mennyit adna nekünk belőle?
– A felét – ajánlotta mohón Puskin. – Nyolc milliót négyüknek.
Lassanként azután a lányosarcú Vernin tréfálkozásából kialakult a részvénytársasági gondolat. Vernin, Borck, Pugacsev és Dormand szövetkeztek Puskin ügyében. Négyen egy becsületrendért.
– Azt hiszem, első sorban valami törvényes erejű okiratot kellene szerkeszteni a megállapodásról – mondta Pugacsev, aki ítéletvégrehajtó létére úgy érezte, hogy némi köze van a joghoz.
– Úgy van – helyeselt Borck, a matróz. – Elsősorban tehát fényesítsük ki alaposan a cipőinket és menjünk valahová, ahol megfelelő a környezet egy részvénytársaság megalapításához.
– Azt ajánlom ez esetben – mondta Dormand, – hogy találkozzunk egy óra múlva “A Négy Bölcs Halottmosó”-nál.
– Kitűnő! – helyeselte Borck, mit aki az említett helyen már többször alapított részvénytársaságot.
*
Alulírottak, a “Négy Bölcs Halottmosó” étteremben “Rendes Fiúk Tervkiviteli R. T.” néven társaságot alapítottak.
1. Elnökség: Vernin. Igazgatóság: Dormand. Végrehajtóbizottság: Pugacsev. Alaptőke: Puskin úr. (Puskin úr képviseli a Tervkiviteli r. t. tartalékalapjait is.)
2. A R. T. vagyona: Puskin úr 16 milliós ígérete. Ezek szerint a társaság, megalapítása napján 16 millió valószínű és 17 franknyi valóságos pénzösszeg felett rendelkezik.
3. A R. T. célja: visszajutni a kaszárnyába takarodó előtt, az alapító ünnepségen elfogyasztott nagymennyiségű szeszesitalok dacára.
4. Alapszabály: Ha Puskin úr két hónapon belül megkapja a becsületrendet, úgy nevezett 16 millió frankot kitevő örökségéből nyolc milliót szétoszt a részvénytársaság alulírottjai között, akik maradtak kiváló tisztelettel.
Az okmányt valamennyien aláírták.
– Hogy gondolod a kivitelt? – kérdezte Dormand, aki Verninnel szoros barátságot tartott fenn.
– Vizsgáljuk meg alaposan ezt a fogalmat, hogy: kitüntetés – fejtegette a csinos, rókaképű Vernin, akiről sohasem lehetett tudni, hogy komolyan érti-e, amit mond, vagy csak bolondítja a környezetét. Kitüntetést általában annak adnak, aki egymaga olyasmit cselekszik, hogy különben négy, öt, vagy sokkal több ember szükségeltetnék a teljesítményhez. Ha tehát valamennyien elvégzünk egy feladatot és utána sikerül azt a látszatot kelteni, mintha egyedül Puskin Mária Gottfried Iván tette volna, akkor a legegyszerűbb ténykedésünk is a becsületrendet vonhatja maga után.
Hosszú vita indult meg a részvényesek között.
Puskin ezalatt az egyik szomszéd asztal alatt hevert, mert először életében ivott vizes pohárból pálinkát és ettől ideges lett, majd elszédült és azóta alszik.
– Szerintem – ajánlotta Dormand – adjunk húsz frankot a káplárnak, hogy legközelebb sivatagi járőrbe ötünket küldjön. Majd megokoljuk azzal, hogy jó barátok vagyunk, ezért kérünk közös beosztást. Azután In Sallah oázis környékén elfogunk valami banditavezért, vagy néhány rablót és úgy állítjuk be a dolgot, hogy Puskin egyedül tette.
– Azt hiszem, ez jó – bólintott Vernin. – Most pedig menjünk haza.
A teljesen berugott részvénytársaság jókedvűen tért vissza az erődbe és eszméletlen alaptőkéjüket a földön húzták maguk után hazáig.