Johnson belátja, hogy élet ellen nincs orvosság
A halálra rémült Gázit a tisztek magukkal vitték Marokkóba. Ebből a fiúból kellett kicsikarni a bizonyítékot Tangobo népe ellen. Az erőd ismét az őrmester uralma alá került. Amíg a tisztek ott tartózkodtak, fékezte magát. Most azonban Rayonne őrmesterből kamatostól áradt a kegyetlen rosszindulat. Naponta nyolc-tíz pelottera ítélt baka futott körbe, kövekkel megrakott zsákkal a napon, amíg összeroskadt.
Közben megjött Johnson érdemkeresztje és előléptetése őrvezetővé. A Halál fiáról megemlékezett a gyarmati sajtó és bekerült a párizsi lapokba is. Az őrmesternél ez nem javított a helyzetén, sőt.
– Ha azt hiszi, hogy nekem imponál a szerencséje, akkor téved! És ha elkapatja magát, majd megtanítom, hogy a légióban egy őrvezető nulla! Érti? Nulla!
Johnson olyan szelíden és derűsen nézett rá, hogy az őrmestert kis híján megütötte a guta mérgében. Miután az altisztet mégsem üldözhette kedve szerint, minden gyűlöletét a szerencsétlen fiatal Rollinsra összpontosította, mert úgy látta, hogy jó barátságban van Johnsonnal. A kantinban lejátszódott jelenet óta a fiú mindenképpen igyekezett háláját és szeretetét kimutatni az őrvezetővel szemben. Ezért először nyolc nap börtönt sózott rá az őrmester. Azután a légióban régen tilos “en crapodin” módon karikára kötözve egy ponyvával letakart verembe dobta két napra.
Váratlanul azonban megélénkült a környék. A közelben egy páncélos osztag ütött tanyát és távol a sivatagban a szpáhik fehér sátrai tűntek fel egy napon. Bu Malemet megerősítették egy század szenegáli vadásszal. Ez katonai nyelven annyit jelentett, hogy Tangobo megszállására készültek. Az eset előzményeképpen a Sidi bel Abbes-i katonai fogházban vallatóra fogták Gázit, a tolvajt. Nem lehet tudni, hogy mennyi ideig foglalkoztak vele, de valószínűleg igen hatásos eszközökkel beszéltek a lelkére, mert Gázi rendkívül érdekes dolgokat vallott. A vallomások alapján érdekes körözvény jelent meg. A rádió is hírül adta mindennap, ott függött a városok hirdetőoszlopain, forgalmasabb uccák házfalán és az oázisok pálmafáin:
20.000 FRANK JUTALOM
annak, aki kézrekeríti, vagy megöli
az ismeretlen nevü hazaárulót
A fenti szöveg alatt Black úr pontos személyleírása következett. Végül megemlítik róla, hogy Tangoboország rabló népét állandóan tájékoztatja és ezzel számos francia katona és polgári lakos legyilkolását idézte már elő. Aki a hazaárulót megöli, húszezer frank jutalomban részesül. Egy hét mulva kétszáz légionista erődítést kezdett építeni titokban egy erdei részen. Valaki azonban ismét elárulta őket, Muktar bey rajtuk ütött, lemészárolta a katonákat és megszállta az erődöt. A plakátok szövege megváltozott. A marokkói szultán magánpénztárából százezer frankra emelte fel annak az embernek a jutalmát, aki Muktar bey kémét élve vagy halva kiadja a hatóságoknak.
——-
Muktar bey közben kiépítette az erődöt, amelyet elfoglalt, megszállta a környező erdőt, valamennyi dombot és ki tudja, milyen sötét szándékú európai kezekből, kitünő fegyverekkel készült a harcra. A francia hadvezetőség a háború esetére összevont századokat utasította, hogy ne kezdjenek támadásba további parancsig. Ez kellemetlen és megalázó volt. Néhányszáz méternyire álltak az elfoglalt erődtől, tisztán látszottak az arabok és várni kellett. A francia légió három százada, két század szenegáli vadász és egy teljes szpáhiezred ott állt mozdulatlanságra kárhoztatva, szemben a csúfolódó arabokkal.
Délelőtt kínos meglepetésben volt részük. Az éjszaka folyamán a két állás közé kitűzték Muktar bey emberei a lemészárolt katonáktól zsákmányolt francia trikolort és egy turbánt tűztek a tetejébe. Az embereket alig lehetett visszatartani, hogy ne menjenek rohamra minden vezényszó nélkül. A tisztek idegesen csapkodták csizmájukat, az altisztek felülmúlták önmagukat a káromkodásban. Egyszer csak Mérimée káplár kiugrott az állásból és néhány ugrással megindult a zászló felé. Amint lőtávolba ért, megszólaltak a fegyverek. A káplár sziklák és fák mögé bukva fedezte magát. Két pálma között azonban, mialatt ugrott, golyó találta és odazuhant, hosszan csúszva a porban, néhány méternyire a trikolor mellé. De már útban volt a másik. Ezt az ügyetlen fickót, mielőtt az első szikla mögé bújhatott volna, szitává lőtték. Azután jött a harmadik és a negyedik is, a tisztek a fogukat szívták, elfordították a fejüket és idegesen járkáltak. A tizenötödik áldozat után a kapitány megragadta zubbonyánál az éppen induló légionistát. Szünet következett. Majd újra elindult egy katona.
– A Halál fia… A Halál fia… – mondják egymásnak a katonák. A mormogás végigfut a légionisták sorain, a szenegáli vadászokon keresztül a szpáhikon át a két tank műszaki osztagáig: «A Halál fia…»
Johnson ment a zászlóért.
– Most! – gondolta megelégedetten. Most végre sikerülni fog meszesedő szívereivel megelőzni a legcsúfabb elmúlást és itt halni meg gyorsan, romantikusan a becsületért, a lobogóért!
Nyugodtan, zsebredugott kézzel indult el a sziporkázó napfényben. Még néhány lépés és lőtávolba kerül. Most ért az első katona teteméhez és nyugodtan átlépve rajta, halad tovább. Megszólalnak a fegyverek!
Vége!
Mikor az arabok meglátták a sebhelyes arcú katonát jellegzetes érdemrendeivel, ugyanúgy végigfutott köztük a mormogás, mint előbb a franciáknál: «A Halál fia… A Halál fia…»
Muktar bey dühödten üvöltött:
– Lőni, kutyák! Lelőni akkor is, ha maga a halál!
Erre valamennyien tüzelni kezdtek. És valamennyien azt gondolták magukban, hogy majd a másik lövi le, ő meg melléje céloz és szorgalmasan tüzeltek, csupa kitünő lövő, tehát egyikkel sem fordulhatott elő, hogy véletlenségből eltalálja Johnsont. Majd bolond lesz lelőni, hogy azután élete végéig a vak glaua törzzsel koldulva kóboroljon oázisról oázisra.
Soha ilyen csodát!
…A gyarmati katonaság bibliai jelenéshez hasonló látványnak volt tanuja. Fiatalabb legények levették sapkájukat és keresztet vetettek, ősz őrmesterek megkísérelték, hogy emlékezetükbe idézzenek egy imádságot és marcona, vad bakáknak le kellett térdelniök.
Johnson nyugodtan, egyenletesen haladt, körötte félméteres felhőkben porzott a föld a lecsapódó golyóktól, az ellenséges állás a heves tüzelés következtében lőporfüstfelhőbe merült, de a katona csak ment, ment, sértetlenül, zsebredugott kezekkel, átlépte a káplárt, elérte a dombot, felment rá és megragadta a zászlót. A golyók tömege másodpercek alatt foszlánnyá tépte a trikolórt, a domb kavicsai csomóstól fröccsentek szét és ez az ember csak áll a domb tetején, azután magasra tartja a zászlót és meglengeti.
A francia katonaság rivalgása minden képzeletet felülmult. Azután valamennyien ezt ordítozták: «Jöjjön le, jöjjön le!»
Johnson azonban nem jött. Ő meg akart halni. Tehát várt a dombon. Majd ismét meglengette a trikolórt. A golyók mint rajzó méhek röpködtek körülötte, de nem is súrolták.
Azután leült, mert fáradt volt. De hiába: egy golyó sem érte!
Muktar bey a haját tépte, majd a szakállát, üvöltött és átkozódott. Végre elindult visszafelé, miután látta, hogy hiába vár. Egyenesen ment, magasra tartva a zászlót, szinte díszlépésben. És a golyók tucatjával fütyültek körülötte. Ilyen még nem volt! És megtörtént a csoda: sértetlenül visszatért a zászlóval!
A lelkesedés leírhatatlan volt. A katonák levegőbe dobálták a kalapjaikat és a kalapok helyett Johnsont emelték fel, úgy hordták körül üvöltve, öreg tüzérek, közlegények, hadnagyok és káplárok csókolták, ölelték. A kapitány csendet teremtett. Azután odalépett Johnson elé, levette saját melléről a legszebb rendjelet és odatüzte az őrvezető zubbonyára.
——-
A tangobóiakat visszaszorították az országukba. Északról megérkeztek az újoncok és így valamennyi helyőrség ismét elfoglalta régi állomáshelyét. Közben beállt az esős évszak és így előreláthatólag csak lassú állóharcok után foglalhatják el a franciák Tangobót.
Közben az erőd ismét Rayonne őrmester zsarnoksága alá került. Johnson teljesen kicsúszott a kezei közül. Előléptették káplárrá, bizonyos volt, hogy soronkívüli tiszthelyettes lesz és a hadjárat végén kihallgatáson fog megjelenni Párisban a köztársaság elnöke előtt. A “Halál fia” a francia lapokból a világsajtóba avanzsált. Az őrmester viszont egyre jobban gyűlölte és minden gyűlöletével a szerencsétlen Rollins életét tette pokollá. A fiú melankólikus lett, szemein már a téboly ült.
Végsőkig feszítette a húrt, mikor az őrmester újabb három hétre megvonta a postát Rollinstól. A fiú tudta, hogy levelet kapott a menyasszonyától, ott van az ezredirodában és nem olvashatja el. Egy otthoni levél esetleg hetekre elviselhetővé teszi a szaharai garnizon sivár, monoton életét.
Elmult a három hét is. Johnson aki mindenféle módon igyekezett a fiút vigasztalni, vidáman kisérte az ezredirodához és kint várt rá.
Az őrmester meghallgatta a kérelmet és a jelentkezést, keskeny szemei szúrósan néztek és táguló orrcimpáin két gyors füstfelleget fújt ki. Azután felállt:
– Miután oldalfegyver nélkül jelentkezett kihallgatásra, fegyelmi büntetésképpen megtoldom a posta elvonását hat hétre. Rompez!
Rollins körül egyet fordult a szoba. A nyitott ablakon beözönlő napsugarak rezegve mosódtak el könnyein keresztül. Az őrmester hátratett kézzel néhány tempós lépést tett a szobában.
– Nem hallotta?! Rompez! – és ismét elsétált előtte, gőgös, nagy, széles hátát fordítva a fiú felé. Dús arany vállrózsái minden lépésnél megrezdültek.
A következő pillanatban az írnok falon függő szuronyos puskája Rollins kezében volt, azután az “éguille” nevű hosszú, hegyes szurony markolatig szaladt bele az őrmester két vállrózsája között a hátába, olyan erővel, hogy a hatalmas testet a szemközti szekrénynek csapta, odaszegezve a mellkasán keresztül. Csak egyetlen gurgulázó, csodálkozó hörgés hallatszott, recsegés és zuhanás…
Johnson beugrott az irodába. Álltak.
– Megöltem… – mondta Rollins csendesen. – Újabb hat hétre elvonta a postát.
Johnson lehajolt az őrmesterhez. Természetesen halott volt. Nézték egymást. Aztán Johnson így szólt:
– Ide hallgass, Rollins, ezért a halálbüntetést senki sem veheti le rólad. Viszont én annyira kitüntettem magam…
– Ostobaság! És ha teli van a melled kitüntetéssel, ha megmentetted a köztársasági elnököt, mit számít az? Fellebbvalót legyilkolni és… ami a legnagyobb hülyeség volt: hátulról szúrtam le, ezért halál jár. Halál jár a vezérkari főnök fiának is.
– Hát akkor mást mondok. Hónapok óta hiába teszem kockára az életemet, hogy meghaljak. Súlyos szívbajom van. Azért jöttem ide, hogy egy golyó megszabadítson a kínos végtől. Magad láttad, hányszor próbálkoztam vele. Engedd át nekem ezt a biztos módját a gyors halálnak, hogy ne kelljen öngyilkosnak lennem. Szép lenne ez a vég azért is, mert egy fiatal embernek visszaadhatom az életét. Becsületszavamra mondom, hogy minden szavam igaz.
Rollins tiltakozott. De végre is olyan fiatal volt és annyira kétségbeesett máris attól, amit tett, azután olyan meggyőző volt mindaz, amit a káplár mondott… Lehajtott fejjel, nagyon megvetve önmagát, de mégis csak elment.
Néhány perc mulva Johnson kiszólt az ablakon:
– Hé, napos! Vezesd fel az őrséget!
– Mi történt?
– Megöltem az őrmestert.