REJTŐ JENŐ (HOWARD):
VÉR ÉS MAHAGONI
TARTALOM
A kiselejtezett hajók utja
Dorn
Five o’clock Surabajában
Thurn János története
A Liz-folyó mentén
Mr. Greenhorn
Mr. Howard célbalő
A kiselejtezett hajók utja
Természetesen a Vörös-tengerről van szó és a vele kapcsolatos Indiai óceánról. Ugyanis a hajóstársaságok, régi szokásuk szerint, jobb hajóikat a jövedelmezőbb Atlanti óceánon járatják és csak az idők folyamán ósdivá lett, vagy kisebb gőzöseiket osztják be keleti utakra, pedig ezek az utak nemcsak nehezebbek, hanem veszélyesebbek is.
Nem volt kivétel e hajók közül az Irtisz nevü orosz gőzös sem, amely Port-Saidból Singaporeba igyekezett. Ezen a hajón utazott Thurn Fülöp is, megjelenésével állandóan feltünést keltve. A futólagos benyomás is az volt róla, hogy a Déli Tengerek hires és rettenthetetlen vadászainak egyike utazik vissza szabadságáról valamelyik gumiültetvényre. Bár itt, Szuezben a száraz évszak kezdetén estefelé még hűvös az idő, ő könnyü fehér ruhában és trópusi sisakban járt. A hajón utazó ifju hölgyeknek régebbi élményeit mesélte, csupa szörnyű és véres históriát. Nehéz volt elképzelni, hogyan küzdhetett meg ez a legfeljebb huszonhat esztendős, fehérbőrű, gyerekarcu Thurn Fülöp harminc kinai kalózzal, vagy kilenc-tiz részeg fókahalásszal. Egy riporter terjedelmes cikket irt róla lapjának: “Beszélgetés Thurn Fülöppel, vagy milyen magánéletében a Déli tenger réme” cim alatt.
A Déli tenger rémének közös kabinja volt egy urral, akinek még nálánál is puhább vonásai voltak és Howardnak hivták. Thurn barátságába és pártfogásába vette, miután megtudta, hogy Jávába igyekvő tisztviselő, aki idegenkedik mindennemű kalandtól. Thurn viszont elmondta neki, hogy Thurnnak, egy hires indiai fatermelőnek a fia, sok időt töltött el apja mellett a Maláji félszigeten, de aztán tanulmányai befejezésére hazautazott Európába. Howard tisztelettel és csodálattal hallgatta az ifju hőst, majd pedig udvariasan megfogta a fejét, midőn a Déli Tengerek Réme hirtelen áthajolt a korláton.
Már a Bab el Mandeb öbölben jártak és a hajón mindenki halálosan beteg volt. Az utasok közül csak Howard sétált a fedélzeten és Thurn ült egy kötélcsomón, a szép trópusi sisak előtte feküdt a földön, öblével felfelé és bizonyos jelekből következtetni lehetett rá, hogy Thurn ezt a sisakot soha többé nem fogja a fejére tenni.
– Rossznéven venné, ha a kabinjába támogatnám? – kérdezte tőle Howard.
– Kö… köszönöm… a régi májbajom…
– Szörnyüek ezek a régi májbajok – mondta Howard. Thurn pedig hagyta, hogy a kabinjába támogassa. Estére az utasok nagy része jobban lett és a fedélzeten lábbadoztak, nyugszékeiken heverve. Thurn is jobban lett és egy régi, kedves kalandját mesélte, midőn a Fidzsi szigetek emberevőinek fogságából menekült meg. Egy hollandi pálinkakereskedő megjegyezte: – Akkor maga bizonyára ismeri a szigetvilág nagy vadászait és nyomkeresőit, Boston Jimet, az öreg Wolfot, Vanaldert és Dornt…
– Mind jó barátaim, – mondta a fiatalember.
– Jaj, meséljen Boston Jimről! – mondta Lilienthalné, egy szumátrai misszionárus felesége.
– Hát Boston… Istenem… mit mondjak róla? Együtt kalandoztunk Dél Timorban, én mentettem meg a bennszülöttek fogságából, valóságos óriás, az arca hasonlit a tigrishez és nyers bivalyhust eszik.
Talán mondanunk sem kell, hogy a Déli Tenger Réme épp olyan kevéssé ismerte Boston Jimet, mint a Dél Timor szigetet. Annyi volt igaz az elbeszélésből, hogy az apja, az öreg Thurn, félelmetes és hires vadász volt, később erdőtermelő lett és tizenhétéves korában Thurnt is elhozatta nagyanyjától, de a fiu legyengült a klimától és mint betegszállitmányt küldték vissza sürgősen Amsterdamba.
– Maga volt már a trópuson? – kérdezte Fülöp a csendes Howardot.
– Egy ideig ott éltem és most visszamegyek Surabajába, holland szolgálatba.
– Örülnék, ha meglátogatna majd az erdőben. Könnyen megtalál a Maláyi félszigeten, csak érdeklődjön Perakban, vagy Pasirmasban a Thurn-irtás után.
– Valószinűleg felkeresem majd… ha szivesen lát…