Rejtő Jenő
Az elsikkasztott pénztáros
TARTALOM
Curzon úr útra kel
Curzon úr kellemes ismerősökre tesz szert
Curzon úr az oroszlán szájában
Curzon urat végre tisztelteti valaki
Curzon úr találkozik Monte Cristóval
Curzon úr rájön, hogy nincsenek gonosztevők
Curzon úr majdnem hittérítő lesz
Curzon úr mégis a rács mögé kerül
Curzon úr útra kel
1.
Aki Curzon urat látta a hajón reggelizni (sült sonka tojással, tea, vaj, pirított zsemle), nem mondta volna róla, hogy ez az úr előző napon húszezer dollárt sikkasztott. Abban a nyugalomban, amellyel a vajat a zsemlére kente, a vaj fölé elhelyezte a sült sonkát, a felsoroltakat leharapta, és mielőtt hozzáfogott volna a rágáshoz, az egészet leöntötte két korty teával, ebben az elmélyült, gondos táplálkozásban benne volt az önmagával megelégedett nagytőkés kényelmes, bölcs, harmonikus életrendszerének egy jellegzetes mozaikja.
Csak azért hangsúlyozzuk ki annyira ezt a különben elég közönséges körülményt egy ember napi életében, mert Curzon úr életében először evett ilyen bőségesen a kora reggeli órákban. Teája mellé nélkülözte eddig a tojást és a sonkát.
Mióta tisztviselő lett, tehát tíz éven át, a zsemlét vajjal bár, de pirítatlanul fogyasztotta, mert mielőtt irodába ment, jóformán arra sem volt elég ideje, hogy a legegyszerűbb reggelit nyugodtan fogyassza el.
Most, miután sikkasztott, úgy érezte alkalma és ideje van az életet nyugodtabb szemlélődéssel tanulmányozni és ezen a bűnügyi tanulmányútján első experimentuma az imént megénekelt villásreggeli volt. Curzon úr, e regényünk hőse, sajnos, nélkülözte mindazon kvalifikációkat, amelyek alkalmasak arra, hogy egy embert regényhőssé tegyenek. Mind a két szóval szöges ellentétben állt az egyénisége. A regényhez csak igen kevés köze volt, ilyet nem olvasott, és nem írt, eseménytelen életét elkerülték a nagy szerelmek, sohasem párbajozott, egyáltalán semmit sem csinált, ami akár csak egy rövid lélegzetű elbeszélésre is anyagot adhatott volna. Ami a hőst illeti, Curzon úr átment az utca másik oldalára, ha két ember hangosan vitatkozott, és bár szégyellte bevallani, titokban félt a részeg emberektől. És miután nem volt regényhős, nevezzük Curzon urat a regény gyávájának.
Az olvasónak igaza lesz, ha ezek után azt mondja; hohó, egy ember, aki gyáva, aki irtózik minden veszélytől, kalandtól akit úgy ábrázol a regény első néhány sora, mint a legfantáziátlanabb nyárspolgárt, hogy lehet az sikkasztó? Hogy kerülhet egy ilyen hajóra, ilyen helyzetbe? Egy villásreggelivel!
Hallgassák meg, kérem a sikkasztás történetét, azután az vesse rám az első követ, aki nem lusta hozzá.
2.
Curzon úr tulajdonképpen nem sikkasztott. Ha egész precízen akarnám jellemezni a helyzetet akkor azt mondanám hogy ez a szelíd, gyenge egyéniségű ember egyedül maradt húszezer, dollárral, és a pénz kihasználva az őrizetlen pillanatot, elsikkasztotta a takarékpénztár egyik képviselőjét. A föld légkörén belül minden tárgy magnetikus. Mindnyájan ismerünk embereket, akiknek a tárgyakhoz való viszonyát nem saját akaratuk szabja meg, hanem ellenkezőleg, egyes tárgyakkal kapcsolatos pillanatnyi ötleteik befolyásolják a cselekedeteiket. Elég közismert típusa a polgárnak az a tömegvonzás hatása alatt álló egyén, aki elhatározza, hogy mától kezdve takarékoskodni fog, de a mozi előtt kifüggesztett színes plakát vonzása megváltoztatja akaratát. Eh, majd holnap, mondja, és jegyet vált a délutáni előadáshoz. Vagy ki nem ismeri a gyomorsavtúltengéses barátunkat, aki öt éve mindennap huszonnégy órával elhalasztja a szigorú diéta betartását, mert midőn legkeményebb az elhatározása, éppen borjúpörköltet hoznak be. Minő pech! Éppen borjúpörköltet, kedvenc ételét, mócsingosan, egész rövid szafttal, aranysárga csipetkével mellette! Akaratát ismét magához vonzza a tál, és most már elárulom, hogy akkor is magához vonzotta volna, ha töltött káposztát tálaltak volna be (tejfölösen, benne főtt disznókarajjal).
Curzon úrnál is rendben mentek a dolgok, amíg napi tennivalójával nem került alternatív lehetőség elé, és mások által előírt teendők szabták meg a cselekedeteit. Ezek között első helyen állt Mayfield úr, a sidneyi Takarékpénztár irodafőnöke, egy bántó külsejű, igen szigorú, kellemetlen modorú úr, aki zsebórájával a kezében fogadta az elkésve érkező tisztviselőket. Mayfield úr, kezében zsebórájával, mindig Curzon szeme előtt lebegett és tíz év alatt mindössze kétszer késett el, amire Mayfield úr azt mondta, hogy ha a legközelebbi tíz éven belül még egyszer elkésik, kénytelen lesz bizonyos rendszabályokhoz nyúlni, mert sorozatos szabálytalanságokat nem tűrhet. Másik zsarnoka, Mrs. Hutkins, nyolcvan kilón felüli gazdasszonya volt, aki saját kedvenc ételeit főzte Curzonnak, és miután a gazdasszony gusztusa örökké a rántott tőkehal és a pirított borjúmáj között ingadozott, Curzon úrnak is be kellett érnie e kétféle étellel, holott mit nem adott volna olykor egy kis rántott húsért. Csak egyszer próbálta meg, hogy titokban vendéglőbe menjen ebédelni, de Mrs. Hutkins rájött a pártütésre, és azóta Curzon úr óvakodott hasonló ballépésektől. Hogy ünnepnapokon sem alhatott kedvére kilencig, annak is gazdasszonya volt az oka, mert ilyen napokon nagytakarítást rendezett, és hét óra helyett hatkor kellett felkelnie Curzon úrnak. Ilyenkor ugyanis megjelent Mrs. Hutkins adjuntása: a viceházmester felesége, eltolták az összes bútorokat, súroltak, poroltak, áthúztak, szellőztettek, és közben Curzon úr árván bolyongott a város valamelyik közterén.
3.
Hogy a tárgyak könnyelműsége milyen romlásba viheti az embert, arra legjobb példa Curzon úr esernyője. Ez az ágrólszakadt, öreg jószág lépten-nyomon ottmaradt valahol. Azon az elsejei napon, amelyen Curzon úr megkapta hatheti szabadságát, és elbúcsúzott kollégáitól, hogy szokása szerint vidékre utazzék, ez a pimasz esernyő megint önállósította magát, és ottmaradt az irodában. Mr. Curzon tehát, aktatáskával a hóna alatt, visszafordult a városháza előtt, hogy elmenjen hűtlen esernyőjéért a sidneyi Takarékpénztár helyiségébe.
– Örülök, hogy visszajött! – szólt rá Mayfield úr nyomban.
– Ujjé! – mondta magában Curzon.
– Azért örülök ennek a véletlen visszatérésnek, mert valami nincs rendben a pénztári elszámolásnál. A Simon & Blackson kifizetést úgy kellett volna lezárni, hogy az előző záradék is szerepeljen az elszámolás kezdetén, mert így az áttekinthetősége…
Mit részletezzem? Addig beszélt, amíg kiderült, hogy Curzon úr csak délután kezdheti meg a szabadságát. Egy kedves sóhajjal odament régi helyére, a pénztárhoz, ahol Masson, a helyettese, már vigyorgott rá kövér arcával, aranykeretes csíptetője mögül.
– Miért jöttél vissza, te ökör?
– Az esernyőmért – felelte majdnem sírva.
– Ha valaki Ausztráliában a száraz évszakban esernyővel jár, annak úgy kell.
– Az esernyő – fejtette ki pedánsan Curzon -, hozzátartozik külső megjelenésemhez. Például a nyakkendő az északi népeknél jött divatba, és azt a célt szolgálta, hogy a hűlésre érzékeny gégét megvédje a zord időjárás ellen. Ennek dacára te itt Ausztráliában, harmincöt fokos melegben, állandóan nyakkendőt hordasz. Ez nem sokkal célszerűbb, mintha én az esernyőmet hordanám a nyakamban. Miért fordulsz el tőlem?
– Hogy ön nem dolgozik – mondta Mayfield, aki figyelmesen hallgatta eddig a háta mögött -, ebbe a vállalat tíz éve alatt valahogy beletörődött. De hogy kollégáit is demoralizálja, ez már az én közismert jóindulatom határait is meghaladja… És különben is! – horkant fel. – Ha ön a nyakkendődivatot undorítónak találja, akkor ne járjon kultúremberek közé! – kiáltotta Mayfield úr nekivörösödve, mert mint általában a hízásra hajlamos emberek, szerette a változatos és rikító nyakkendőviseletet.
Curzon nagyon szerencsétlennek érezte magát. Üres aktatáskáját, amelyben néhány frissen vásárolt pipereholmit őrzött, esernyőjével együtt odatette a pénztárfülke sarkába, és hozzáfogott, hogy a nyitott páncélszekrényből szép sorjában kirakjon mindent, és megkeresse a Simon & Blackson cég hitelleveleit, cesszióit és jelzálogkölcsöneit, amelyek előző nap már egyszer átmentek a kezén, bár szerinte az egész ügy elejétől fogva a könyvelőre tartozott volna, de a könyvelő amerikázott, mert Mayfield görbe lábú, szeplős leányának udvarolt.
Izzadt és görnyedt. Masson is segített neki. Óvatosan rakták szét a pénzszekrény tartalmát az asztalon, váltótárcát, nyugtát és bont, míg végre ott volt a Simon & Blackson pakett. Szép rendben visszaraktak megint mindent, Curzon feljegyzett néhány számot, azután a Simon B Blackson pakett is a helyére került, és Masson bezárta a páncélszekrényt.
Curzon úr most már tizenöt perc alatt megcsinálta újra az egész elszámolást, valamennyi óhajnak megfelelően, letette Mayfield asztalára, de egy olyan pillanatban, midőn az irodafőnök éppen nem volt jelen, és jól megfogva esernyőjét, hóna alá szorítva aktatáskáját a piperecikkekkel, gyorsan hazament. Négy óra volt, a többi tisztviselő is öltözött, mert a takarékpénztárat fél ötkor zárták.
Otthon hozzálátott a csomagoláshoz. Wickfieldbe készült a nénjéhez, ahol mint fizető vendég töltötte rendszeresen szabadságát. Wickfield Ausztrália hegyes vidékén terült el, ócska kis falu volt, de Curzon úr elhitette önmagával, hogy a falu klímája rendkívül egészséges, miután hatheti szabadságát a legolcsóbban itt használhatta ki. Alapjában véve már régen utálta Wickfieldet, piros fáival, buta lakosaival és bohém szarvasmarháival, amelyek hasonló állatoktól eltérően, naphosszat a főúton őgyelegtek, ahelyett, hogy legelnének.
Mrs. Hutkins nem volt otthon, mert látogatóban volt nála a nővére kislánya, és ebből az alkalomból elvitte moziba a gyereket. Curzon tehát berakta kofferjébe a legszükségesebb holmikat, azután hozzáfogott, hogy a fogkrémet, borotvaecsetet, timsót meg szappant előszedje az aktatáskájából, és elrendezze a fehérnemű között a kofferban.
Az aktatáskában azonban nem volt borotvaecset, nem volt timsó, nyoma sem látszott fogkrémnek, és egyetlen darab szappan sem került elő.
Ezzel szemben:
Az aktatáskában húszezer dollár volt, négy egyforma kötegben.
4.
Az aktatáskát a Northon utazási iroda cégvezetője helyezte letétbe, fedezetül bizonyos turistacsekkekre, amelyeket egy társasutazás résztvevői Konstantinápolyban, Bukarestben, Bécsben, Párizsban és Londonban fognak beváltani a sidneyi Takarék terhére. Ezzel Curzon nyomban tisztában volt. Mi történt? Rakodás közben az ő táskáját a pipereholmikkal (borotvaecset, timsó stb.) visszatették a páncélszekrénybe, és a Northon cég letétjét az aktatáskával együtt ő a sajátja helyett elhozta magával.
Curzon úr homlokát homályos, jéghideg pára lepte el. Megfogódzkodott a karosszék támlájába, azután leült. Most mi lesz? Mondjuk, hogy reggel, mert reggelig most már zárva van a takarékpénztár, szóval mondjuk, Curzon úr reggel beállít a céghez, hogy pardon, tévedésből magával vitt húszezer dollárt. Mi történik? Vizsgálat. Botrány. Massont, aki a pénztárért felel, egész biztosan kidobják. Mayfieldet esetleg megüti a guta. És ha legalább ez biztos lenne. De semmi sem biztos, csak az, hogy Masson repül.
Lihegett, és két kézzel fogta a fejét. Úristen! Mit csináltam! Mit csináltam! Szegény Masson! Szegény Masson! Három gyereke van, és újra bébit várnak. Ha legalább nem lennének gyerekei. De három! És már várják a negyediket! Tulajdonképpen mit képzel az a Masson?! El akarja árasztani a világot az utódaival?!
Most egészen váratlanul Wickfield jutott eszébe. Azokkal a poros, korcs hegyi pálmákkal, a főutcán virágzó állattenyésztésével és a szomszédban nyaraló ügyvéd gramofonjával, amely tíz éve már ugyanazt a lemezt játssza felváltva egész délután: “I wonder where my baby is tonight.” A neuralgiában szenvedő főerdész egyszer kapásból rálőtt a gépre, de a gramofon nem halt meg, csak végleg elvesztette hangját, és azóta még sokkal rekedtebben kornyikálja azt a hülye nótát. Éjjel nem lehet aludni a kutyáktól, hajnalban a kakasoktól és délután a legyektől. A kávé helyett használt cikóriának ugyanolyan szaga lesz, mint már tíz éve, mint ahogy Curzon úr életében mindennek ugyanilyen cikóriaszaga és -íze van.
Egy kicsit rágódott életének keserű gyökerén, amelyet inkább nevezhetnénk íztelen gyökérnek, és közben farkasszemet nézett vele húszezer dollár. Masson tulajdonképpen csak úgy menekülhet meg a romlástól, ha ő, Curzon, elsikkasztja a pénzt. Mert gondatlanságért és szabálytalanságért felelnie kellene, de ki vonhatná felelősségre Massont, ha a bank egy régi tisztviselője bűnös útra lép? Ő hozta a bajt Massonra, neki is kell elsimítania. A becsület úgy diktálja, hogy sikkasszon.
Ez csak világos.
Így történt, hogy a saját esernyője és Masson gyermekei elindították egy úton, amely merőlegesen eltért életének eddigi irányától.
Húszezer elszabadult, bűnre éhes dollár elsikkasztott egy védtelen pénztárost.